Van egy állítás, amiben úgy tűnik, hogy az emberek nagy része egyetért. Sőt, az is lehet, hogy ez az egyetlen olyan állítás, amiben mindenki hasonló véleményen van, még a nagyon különböző gondolkodású, különböző beállítottságú emberek is. Ez egy nagyon egyszerű állítás, így hangzik: az emberek nagy része hülye.
Első ránézésre is nyilvánvaló, hogy ez így nem stimmel. Ha csak nem mindenki hülye, csak éppen magáról ezt nem veszi észre? (Kivéve engem.) De van egy másik, bonyolultabb magyarázat is: ha igazából senki sem hülye (annyira), csak éppen másképp okos. De tényleg; nézzük egy marslakó szemével az emberiséget. Még a legostobább ember is alapvetően intelligens, mondjuk egy tyúkhoz képest. A marslakóhoz képest nem biztos, de az egy másik probléma. Viszont a nevezett marslakó nem biztos hogy olyan nagy különbségeket fog látni ember és ember között, mint ahogy mi látjuk.
Hogy az emberek miért tartanak másokat hülyének, vagy miért nem, annak több oka lehet. Az egyik nyilván a csoport-pszichológiában keresendő, de én nem erről akarok beszélni. A másik ok az eltérő gondolkodásmód, az, ahogy a „másképp okosság” működik. Az emberek eltérő válaszokat adnak bizonyos kérdésekre. Olyan kérdésekre gondolok, amikre nincs egyértelműen jó válasz. Hogy mennyi 2*2, abban többnyire egyetértés van; de hogy mondjuk bankszámlán érdemes tartani a pénzünket, vagy a párnacihában, vagy esetleg befektetésben, az már nem ilyen egyértelmű. Vagy gondoljunk bármilyen politikával vagy életvitellel kapcsolatos kérdésre. És nem csak több válasz létezik ezekre a kérdésekre, hanem még sokkal több magyarázat.
Érzésem szerint azokat tartjuk nem-hülyének, akik hozzánk hasonló válaszokat adnak különböző kérdésekre. Ez ugyanis látszik, illetve kiderül az illető megnyilvánulásaiból, például egy beszélgetés folyamán. És mivel a fentihez hasonló, nem egyértelműen megválaszolható kérdésből rengeteg van, az emberek is nagyon sokféleképpen lehetnek hülyék. Tehát, ha sok kérdésben egyetértünk, akkor nem hülye, ha sok kérdésben nem értünk egyet, akkor hülye. Ez magyarázat a címbeli paradoxonra, ezért látszik mindenkinek a saját szemszögéből sok (a legtöbb) másik ember hülyének.
Amikor sok dologban egyetértünk, azt úgy is szokták mondani, hogy hasonló a gondolkodásunk, pedig ez egyáltalán nem biztos, hogy igaz. A hasonló gondolkodás nem csak arról szól, hogy hasonló válaszokat adunk, hanem arról, hogy hasonló magyarázatot adunk a válaszok mellé. Viszont ez, tehát hogy milyen magyarázatot adunk egy válasz indoklásaként, az nagyban eltérhet, de sokkal ritkábban szokott kiderülni. Ez a magyarázat nagyon sokrétű lehet; onnantól kezdve, hogy „csak”, vagy „így hallottam”, „anyukám azt mondta”, egészen az akadémiai székfoglaló színvonalán megfogalmazott körmönfont okfejtésekig.
Ez utóbbi minőség, hogy valaki milyen színvonalon tudja megmagyarázni azt, amit gondol, már az intelligencia kérdése. Az intelligensnek mondott ember szabatosabb, részletesebb, és általában meggyőzőbb magyarázatot tud adni az állításai indoklásaként – viszont ettől az nem lesz igazabb. Az intelligens ember nem csak abban tehetségesebb, hogy jobban meg tudja magyarázni a gondolatait, hanem abban is, hogy bármilyen állítást meg tud magyarázni. Van egy mérnökök közt ismert mondás, miszerint: „Egy mérnök bármit meg tud magyarázni. Ebből következik, hogy az ellenkezőjét is” – és ez nagyjából tényleg így van.
Az ember szeretné azt hinni, hogy a döntései, a válaszai az élet nagy kérdéseire racionálisak, a tudása és értelme termékei, de úgy néz ki, hogy ez nagyon nem így van. Számomra ez a legfontosabb állítása Antonio Damasio: Descartes tévedése című könyvének. Damasio szerint a döntéseinket alapvetően nem a racionalitás határozza meg, hanem egy speciális rendszer, ami érzéseken, érzelmeken (angolul a feeling és az emotion szavakat használja) megsúgja nekünk a helyes döntéseket. Ezeket – utólag – általában képesek vagyunk megmagyarázni. És általában ezek az érzésből hozott döntések vagy válaszok tényleg jók is szoktak lenni, néha viszont nagyon nem azok. Különösen azok a kérdések érdekesek, amikre nincs igazából egyértelműen helyes válasz; sokféle válasz létezik, és az a „jó” válasz, amit jónak érzünk. Igazából egyiket sem lehet tudományos értelemben bizonyítani. De megmagyarázni, azt lehet, és minél intelligensebb valaki, annál hihetőbben tudja ezt tálalni.
Engem sokszor nagyon szórakoztat megfigyelni két okos, intelligens ember késhegyre menő vitáját, valami amúgy érdektelen témában. Általában mindkettőnek igaza van, legalábbis az ő saját világában, és ritkán sikerül meggyőzniük egymást. De maga a vita nagyon tanulságos lehet, szinte élvezetes – ja, nem nekik, hanem nekem, mint kívülállónak.
Arra, amikor egy tanult, intelligens ember valamit nagyon nem jól lát, és ezt meg is tudja magyarázni, Nassim Nicholas Taleb egy külön fogalmat is létrehozott: IYI, azaz Intelligent Yet Idiot. Ez kb annyit jelent, hogy intelligens de mégis hülye. Érdemes megnézni a linkelt cikket, ő teljesen más szempontból vizsgálja a kérdést.
És legvégül a tanulság: a hülyeség független az intelligenciától, és igen, az emberek nagy része tényleg hülye.